Bemutatkozás

Két év kihagyás után újra megrendezésre kerül a Dunaföldvár-Bölcske Bringatúra, ami mára már tradicionális sport rendezvény sorozattá nőtte ki magát így méltán színesíti városunk életét. A túra NEM verseny, hanem egy családbarát sport rendezvény mely a szervezőknek köszönhetően minden évben DÍJMENTES!  

Fő célunk a biztonságos családi kikapcsolódás egy kis sporttal.

Az ötletgazda Holler Ferenc a HOLLER UNFC futball és kézilabda utánpótlás és nevelési klub elnöke, akinek számára kiemelkedően fontos a társadalmi szerepvállalás, Dunaföldvár és a dunaföldvári sportélet. Először 2010-ben álmodta meg az első Dunaföldvár-Bölcske bringatúrát, ami rögtön nagy sikert aratott. A kivitelezést és lebonyolítást a HOLLER UNFC stábja végzi. 

2018-2019

2018-ban a túra már a Dunaföldvári focipályáról indult, ami a legtökéletesebb helyszínnek bizonyult. A kilencedik bringatúra alkalmával a bemelegítő torna után, amit Hollerné Scheidl Margó fitneszedző tartott a festői kilátással rendelkező Bölcskei Szent András kastély volt a cél. Itt a kastély tulajdonosa frissítő limonádéval várta a túrázókat, vissza érve pedig a jó szokáshoz híven tombola sorsolás, büfé, légvár, családi foci, kézműves sátor, buborék foci és paprikás krumpli várta a több száz fős tömeget.

2019-ben a jubileumi 10. bringatúra alkalmával örömmel láttuk viszont az előző években sorsolt túra pólóinkat, amiből minden évben 200db-ot sorsolunk és osztunk ki a résztvevők között.

2015 -2017

2015-ben a hatodik Dunaföldvár- Bölcske Bringatúra sztárvendége a gyerekek legnagyobb örömére a Matiné zenekar volt.

2016-ban is egy remek családi napot töltöttek el a résztvevők. Ebben az évben a START a Dunapartról indult, hiszen itt már bogrács étel is várta a résztvevőket illetve légvár, buborékfoci, rodeó bika szórakoztatta a kicsiket és nagyokat.

2017-ben a sztárvendég az Irigy hónaljmirigy volt akik fergetes hangulatot prezentáltak. A műsor házigazdája Garami Gábor rádiós műsorvezető volt, aki sziporkázó intellektusával tette színesebbé az egyébként is remek hangulatú rendezvényt. Mindezek mellett bográcsgulyást is fogyaszthattak a túrázók. Itt is műsorok és értékes nyeremények mellett légvár, ugrálóvár, buborékfoci, rodeó bika várta a gyerekeket.

2011-2014

A második bringatúrán 2011-ben BMX bemutató is színesítette a rendezvényt, míg a harmadikon MC DC- Veres Robi (Csillagszületik) is fellépett a gyerekeket pedig lufibohóc szórakoztatta.

2013-ban és 2014-ben a negyedik és ötödik túrát is Béres Alexandra fitneszedző, sportoló indította el egy jó hangulatú bemelegítő tornával.

2010

Büszkék vagyunk arra, hogy évről évre fejlődik és növekszik a rendezvény és egyre több a távolabbi látogató. Nagyon sokan csatlakoznak hozzánk a környező településekről vagy éppen Budapestről de 220km-ről is van rendszeres túrázónk.

Az első bringatúra a Várból indult ahol a fődíj egy nagy értékű MTB lelt szerencsés gazdára.

Emellett még többek között 3 kerékpárt is kisorsoltunk szintén a Viczai Kft. jóvoltából.

F.A.Q.

Lorem ipsum dolor sit amet.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.